Email:
Jelszó:
Ha elfelejtette a jelszavát, akkor készítünk Önnek egy új átmeneti jelszót, amivel beléphet.

Kérjük, adja meg az email címét, amivel be szokott lépni. Erre a címre küldjük Önnek az átmeneti jelszavát.

Két lábbal a földön

2019. július

Egy vízhólyag jelent meg a bokájánál, ami gyorsan elkezdett fekélyesedni - így idézte fel egy 58 éves férfi a Magyar Nemzet júniusi [2019] riportjában, hogy hogyan is veszítette el a lábát három hét alatt. Persze tudta - 13 éve -, hogy cukorbeteg, ám nem nagyon törődött vele: ugyan szedte a gyógyszerét, de  a cukrát ritkán mérte, nem foglalkoztatta a kockázat.

Az ő esete is drámai példája annak, hogy látszólag banális sérülések is, milyen következményekkel járhatnak a diabéteszesek alsó végtagjain. Ilyenekre pedig nyáron sokkal nagyobb az esély, ha nem védekeznek ellenük tudatosan. A mezítláb járás vagy a nyitott szandál szinte felkínálja  a láb sérülékeny bőrét  az éles köveknek, töviseknek, a fűfélék éleinek. A strandon kiszáradt vagy épphogy felázott bőr, meg a napégés ugyanúgy utat nyithat az apró sebekből kiinduló fertőzéseknek. A mechanikai védelem mellett a láb ápolása, krémezése, s gyakori átvizsgálása segíthet elkerülni a súlyosabb következményeket. A legrosszabb forgatókönyv az, amikor  a mélyebb szövetek fertőzését olyan későn fedezik fel, hogy a beteg életét megmentendő már amputálni kell a láb egy...


A Diabétesz Kliens Program támogatói:


Az Accu-Chek® Instant készülék gyógyászati segédeszköz.
Az Accu-Chek®, Accu-Chek® Instant a Roche bejegyzett védjegyei. © 2016 Roche.
A Diabétesz Kliens Program® a Roche Magyarország Kft. bejegyzett védjegye. © 2021 Roche
AC/WS/C/2020/01v.

A KOCKÁZATOKRÓL OLVASSA EL A HASZNÁLATI ÚTMUTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT!

Valami történt.