Email:
Jelszó:
Ha elfelejtette a jelszavát, akkor készítünk Önnek egy új átmeneti jelszót, amivel beléphet.

Kérjük, adja meg az email címét, amivel be szokott lépni. Erre a címre küldjük Önnek az átmeneti jelszavát.

Enni csak pontosan, szépen...

2020. március

Ha nem is mindig látványosan, de igen gyorsan bünteti az ember szervezete az étkezési "kilengéseket" - ezt bizonyító adalékokat szolgáltat több friss kutatás. Azt már korábban megfigyelték, hogy a túl cukros-zsíros-sós, úgynevezett "nyugati étrend" állatoknál rontja a hipokampusz működését. Ez az az agyterület, amely egyebek mellett a memóriáért, illetve az étvágykontrollért is felelős. Egy most [2020] publikált ausztrál vizsgálatban azt ellenőrizték, hogy ez a hatás az embereknél is jelentkezik-e? Mint a Royal Society Open Science című folyóirat összefoglalójából kiderül, ehhez kifejezetten egészségesen táplálkozó huszonévesek két csoportját vizsgálták. Az egyik tagjait arra kérték, hogy egy hétre térjenek el a szokásaiktól, s étkezzenek "nyugati-stílusban", azaz egyenek zsírban, szénhidrátban gazdag gyorsételeket. A kísérlet előtt és után mérték a két csoport memóriateljesítményét, s az állatkísérletek alapján várt eredményt kapták. Az találták, hogy egy egyhetes "nyugati-stílusú" étkezés után már gyengébben teljesítettek a résztvevők, mint a kontrollcsoportban szereplők. (Ez a hatás a korábbi étrendjükhöz visszatérve elenyészett, három hét múltán már nem volt kimutatható.) Azt is kimérték, hogy a gyorskajákkal tréningező csoport tagjainak szervezete egy hét után már kevésbé reagált étvágycsökkenéssel az elfogyasztott kalóriákra. E szerint nem csak az állatok, hanem az emberek esetében is megzavarja az éhségkontrollt már néhány napnyi "gyorsétkezés" is.

A Medicalxpress.com azokról írt tavaly nyáron két tanulmányra hivatkozva, akik hétvégére "szabadságolják" a hétköznapi étrendjüket is. Ők meglehetősen sokan vannak. Egy a Journal of the Academy of Nutrition and Dietetics folyóiratban megjelent tanulmány szerint a megkérdezett amerikai nők 75%-a mondta, hogy hétvégén kalóriadúsabban étkezik. (Ez náluk átlagosan napi bő 150 kalória többletet jelentett.) Ám egyúttal az is kiderült, hogy nem egyszerűn többet esznek, hanem ilyenkor rosszabb is az étrendjük. Több benne a zsír, a krumpli, az alkohol, míg kevesebb a zöldség, a joghurtféle, meg az olajosmag. Az ilyen kis hétvégi kilengéseknek aztán kétféle hatásuk is van. Ha több a bevitt hétvégi kalória a felhasználtnál, a többlet visszamarad letapadt zsírként a hétköznapokra is....


A Diabétesz Kliens Program támogatói:


Az Accu-Chek® Instant készülék gyógyászati segédeszköz.
Az Accu-Chek®, Accu-Chek® Instant a Roche bejegyzett védjegyei. © 2016 Roche.
A Diabétesz Kliens Program® a Roche Magyarország Kft. bejegyzett védjegye. © 2021 Roche
AC/WS/C/2020/01v.

A KOCKÁZATOKRÓL OLVASSA EL A HASZNÁLATI ÚTMUTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT!

Valami történt.