Email:
Jelszó:
Ha elfelejtette a jelszavát, akkor készítünk Önnek egy új átmeneti jelszót, amivel beléphet.

Kérjük, adja meg az email címét, amivel be szokott lépni. Erre a címre küldjük Önnek az átmeneti jelszavát.

Apróságok dicsérete

2020. december

A különféle magok és aszalványok a tél igazi szezongyümölcsei. Előállításuk nem kíván mesterséges körülményeket, s szállítani sem muszáj őket a fél világon át. Ráadásul az egészséget támogató hatásukról legalább annyi jót lehet elmondani, mint a nyári társaikéról. Ezt bizonyította a dietetikusok szövetsége (MDOSZ) is, amikor karácsonyhoz közeledve ezen apróságoknak szentelte a Táplálkozási Akadémia című folyóirata aktuális számát.

Mint írják: "A késő őszi, téli időszak fontos tápanyagforrásai a diófélék, az olajos magvak és az aszalt gyümölcsök. Koncentrált tápanyagtartalmuk miatt már kis mennyiségű fogyasztásuk is érdemben hozzájárul egészségünk védelméhez." Arra, hogy mennyire kis mennyiségek is számítanak e szempontból, idézik az "Okostányér" elnevezésű táplálkozási ajánlásukat. Aszerint (legalább) hetente 2-3 alkalommal kellene fogyasztani dióból, mogyoróból vagy más olajos magféléből egy kis maréknyit (mintegy 2 dkg-nyit). Javukra elsősorban azt írják, hogy segíthetnek az érrendszer épségének megóvásában. Így lehet szerepük - mások mellett - a cukorbetegségből fakadó halálozás csökkentésében. Ugyancsak szóba kerül a (2-es típusú) diabétesz az aszalt gyümölcsök dicséreténél, mivel rendszeres fogyasztásuk annak a rizikóját is mérsékli.

Ám e jótékony...


A Diabétesz Kliens Program támogatói:


Az Accu-Chek® Instant készülék gyógyászati segédeszköz.
Az Accu-Chek®, Accu-Chek® Instant a Roche bejegyzett védjegyei. © 2016 Roche.
A Diabétesz Kliens Program® a Roche Magyarország Kft. bejegyzett védjegye. © 2021 Roche
AC/WS/C/2020/01v.

A KOCKÁZATOKRÓL OLVASSA EL A HASZNÁLATI ÚTMUTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT!

Valami történt.