Ez az esztendő bővelkedik a cukorbetegséggel kapcsolatos kerek jubileumokban. Közülük minden bizonnyal a legjelentősebb egy 100. évforduló.
A diabétesz a múlt század elejéig egyértelműen halálos betegségnek számított. Akinek már nem működött megfelelően a hasnyálmirigye, az menthetetlen volt. A diabétesz krónikus betegséggé szelidítését az inzulin szerepének felimerését követően a hormon elkülönítése, s gyógyszerként való felhasználása tette lehetőve. E fordulat éve volt 1921. Frederick Banting kanadai sebész-ortopédus ekkor kapott lehetőséget a Torontói Egyetem egyik laborjában, hogy kipróbálja egy ötletét hatásos pankreász-kivonat előállítására. A kísérleteihez kutyákat használt: azok kioperált hasnyálmirigyéből kivont hatóanyaggal igyekezett helyreállítani a felborult szénhidrát-anyagcseréjüket. A próbálkozásait az igazolta, ha az ebek vizeletében csökkent a kiválasztott cukor mennyisége. A legjobb eredményt egy Marjorie nevű kutyával érte el, őt 70 napon át sikerült életben tartania hasnyálmirigy nélkül, míg végül egy fertőzés vitte el. Marjorie esete végképp igazolta, hogy sikeres volt az inzulin előállítása, s az valóban alkalmas eszköz a súlyos állapotú diabéteszesek életben tartására.
Bár utóbb a kutatók hamar váltottak, s már az 1922-es első emberi alkalmazás előtt átálltak a szarvasmarha pankreászok kivonatolására, az 1921-es áttörés mindörökre "kutyás történet" marad. Argentínában egy a diabétesz kutatásával foglalkozó alapítvány fel is vette Marjorie nevét, mint a honlapjukon magyarázzák: "köszönettel és tisztelettel adózva neki és minden más kutyának, akik áldozatukkal segítették az inzulin...