Email:
Jelszó:
Ha elfelejtette a jelszavát, akkor készítünk Önnek egy új átmeneti jelszót, amivel beléphet.

Kérjük, adja meg az email címét, amivel be szokott lépni. Erre a címre küldjük Önnek az átmeneti jelszavát.

Trombózis-torna

2021. március

"Az időskor nem betegség" címmel hirdették meg a Semmelweis Egészség Napok [2021] februári rendezvényét, melynek az egyik témáját a trombózis adta. E választás kézenfekvő lehetett, hiszen a vérrögképződés veszélye az életkorral nő, s így gyakoribbak annak az olyan következményei is, mint a sztrók, a tüdőembólia vagy szívinfarktus. A jelenség okairól, s az elkerülés lehetőségeiről az egyetem honlapjának is nyilatkozott dr. Gadó Klára hematológus professzor, a téma előadója. Ott arról beszélt, hogy ugyan az öregedés önmagában is rontja a szervezet véralvadás-szabályozását, de ezt még tetézheti számos, a korral gyakoribbá váló betegség is. A vér alvadékonyságát fokozó bajok között említette a diabéteszt, a szívelégtelenséget, az autoimmun kórokat is. További kockázatnövelő tényező, ha az évek múlásával csökken az ember fizikai aktivitása. Ha keveset mozog, sokat ül, fekszik, akkor az ereiben, visszereiben is lomhábban fut,...


A Diabétesz Kliens Program támogatói:


Az Accu-Chek® Instant készülék gyógyászati segédeszköz.
Az Accu-Chek®, Accu-Chek® Instant a Roche bejegyzett védjegyei. © 2016 Roche.
A Diabétesz Kliens Program® a Roche Magyarország Kft. bejegyzett védjegye. © 2021 Roche
AC/WS/C/2020/01v.

A KOCKÁZATOKRÓL OLVASSA EL A HASZNÁLATI ÚTMUTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT!

Valami történt.
A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.