Email:
Jelszó:
Ha elfelejtette a jelszavát, akkor készítünk Önnek egy új átmeneti jelszót, amivel beléphet.

Kérjük, adja meg az email címét, amivel be szokott lépni. Erre a címre küldjük Önnek az átmeneti jelszavát.

Járványos konyhareform

2020. május

A járvány miatt megváltozott szokásaink alighanem még sokáig fogják jellemezni életünket. A Nielsen piackutató is erre jutott, amikor mintegy húsz országban vizsgálta a COVID-19 vírus keltette reakciókat. E szerint a magyarok közel fele hiszi, hogy 3 hónapon belül vége lesz a járványnak, kicsivel többen számolnak 4-12 hónappal, s csupán 5 százalék számít 1 évnél is hosszabb kifutással. Ezzel igencsak optimistának (de talán inkább óvatlannak) számítunk a nemzetközi mezőnyben. Mert például Németországban 31%, Hollandiában 26%, az Egyesült Királyságban 20% kalkulál éven túli kényszerű védekezéssel.

A legtöbb országban a szociális távolságtatással igyekeznek lassítani a vírus terjedését, ami a vásárlási és étkezési szokásokat is erősen átalakítja. Ezek olyan mellékhatások, amelyeknek még haszna is lehet az emberek egészsége szempontjából. Például a megkérdezett magyarok túlnyomó többsége (71%) a COVID-19 megjelenése óta kevesebbet megy boltba. Ritkábban és tervezettebben vásárolnak. A krízis nagy lendületet adott az élelmiszerek esetében is az internetes rendeléseknek és a házhoz-szállításnak. A Nielsennél azzal számolnak, hogy ez tartós, a járványidőszakot is túlélő változás lesz. S ez kifejezetten szerencsés lehet. Ugyanis e módszer segíti a tudatos vásárlást: így elmarad az üzletben ténfergés, ami során oly'...


A Diabétesz Kontroll Program támogatói:


Az Accu-Chek® Instant készülék gyógyászati segédeszköz.
Az Accu-Chek®, Accu-Chek® Instant a Roche bejegyzett védjegyei. © 2016 Roche.
A Diabétesz Kontroll Program® a Roche Magyarország Kft. bejegyzett védjegye. © 2013 Roche

A KOCKÁZATOKRÓL OLVASSA EL A HASZNÁLATI ÚTMUTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT!

Valami történt.
A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.