Május elején [2023] megjelent a diabéteszes láb gondozásának szakmai irányelve, amely e tünetegyüttes kezelésének legkorszerűbb eszközeit, s eljárásait foglalja össze a cukorbetegekkel foglalkozó hazai szakemberek számára. (Az érdeklődők itt érhetik el.) A tartósan fennálló cukorbetegség - különösen, ha a vércukorszintet karbantartó terápia sem sikeres - az idegi működés és a keringés rontásával is támadja az alsó végtagok egészségét. Ennek sokféle tünete lehet, s emiatt nincs is egységes definíciója a diabéteszes lábnak, de e szövődmény következményei már egyértelműek. Megfelelő gondozás híján a folyamat vége megfékezhetetlen fertőzés vagy végzetes érelzáródás, s azok következtében valamilyen fokú művi amputáció. Ennek kapcsán az irányelv is hoz adatokat, egyebek mellett azt, hogy egy diabéteszesnek 16-szor akkora esélye van egy nagyobb lábamputációra, mint azoknak, akiknek nincs cukorbajuk. (Máshonnan közelítve: a nem baleset miatt végrehajtott hazai amputációk közül a kisebb csonkolásoknál a páciensek 80 százaléka cukorbeteg, míg a nagyobbaknál 50 százalékuk.) Az első műtét gyakran csak egy állomás: az esetek negyedében-felében öt éven belül sor kerül ugyanannak a végtagnak a további csonkolására is. Az...