Email:
Jelszó:
Ha elfelejtette a jelszavát, akkor készítünk Önnek egy új átmeneti jelszót, amivel beléphet.

Kérjük, adja meg az email címét, amivel be szokott lépni. Erre a címre küldjük Önnek az átmeneti jelszavát.

Bajra baj

2024. június

A diabétesz is jelzi a megnövekedett rákveszélyt - ez tűnik ki a közelmúlt két hazai egyetemi kutatásából is. A Wittmann István professzor vezette pécsi szakemberek annak a tapasztalatnak eredtek nyomába, hogy bár a daganatok előfordulása csökkent az elmúlt években a nem cukorbetegek körében, a diabéteszeseknél nem volt megfigyelhető ilyen kedvező változás. Tanulmányukat április végén közölte a Cancers című folyóirat.

Kutatásukban - melyben részt vett a Magyar Diabetes Társaság (MDT) is - az egyes években felismert mintegy 50 ezer 2-es típusú cukorbeteg adatait vetették össze a nem diabéteszes felnőtt népesség jellemzőivel. Ennek során azt találták, hogy az előbbiek között több, mint négyszer akkora volt a daganatos betegek aránya. Ahogy arról a Pécsi Tudományegyetem honlapján is beszámoltak 2024 májusában: a legnagyobb kockázatkülönbséget a hasnyálmirigyráknál látták, ami 17,4 -szeres eséllyel fenyegette a cukorbetegeket. Ugyancsak kiemelkedő volt a máj-, valamint a veserák fokozott rizikója, az előbbié 8,8-szeres, az utóbbié 6,7-szeres. Feltűnő volt az is,...


A Diabétesz Kliens Program támogatói:


Az Accu-Chek® Instant készülék gyógyászati segédeszköz.
Az Accu-Chek®, Accu-Chek® Instant a Roche bejegyzett védjegyei. © 2016 Roche.
A Diabétesz Kliens Program® a Roche Magyarország Kft. bejegyzett védjegye. © 2021 Roche
AC/WS/C/2020/01v.

A KOCKÁZATOKRÓL OLVASSA EL A HASZNÁLATI ÚTMUTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT!

Valami történt.